Ébresztő!!
Sajnos most már muszáj leszállni, ez a kocsiszín.
Túljöttem?
Úgy látszik..
Na, jöjjön!
Megyek már! De előtte...fel tudná hívni az anyukámat!?
Miért nem hívja fel maga?
Mert mi nem beszélünk...és elhagytam a táskámat.
És én mégis mit beszéljek vele?
Hívja ide..!
Na, ne pityeregjen már hölgyem! Kér egy sört?
Rágyújtanék inkább.
Azt is lehet!
De azért én rábontok egy sörre..
Tegeződhetünk?!
Lujza vagyok.
Én meg Sanyi, a peronőr.
És általában nem szoktam munkaidőben inni, de már csak húszperc..
Én meg már két hónapja leszoktam.
Hát akkor minden jó!
Szóval, miért akartad, hogy felhívjam az anyukádat!?
Azt álmodtam, hogy a temetésén vagyok, épp a koporsó felé tartottam, amikor felkeltettél.
Akkor még jó, hogy észrevettelek..!
Most azon gondolkozom, hogy mit jelenthet ez az álom.
Talán arról van szó, hogy úgy hiányzik neked, mintha már nem lenne.
Mintha már eltemettem volna!?
Kábé..
Nem akartam...
Persze, elhiszem.
Fel kellene hívnod, hogy megnyugtasson.
Hogy ő nyugtasson meg.
Nem vagyok biztos benne, hogy meg tudom csinálni...
És abban sem, hogy szeretném.
Próbáld meg! Én mindent megadnék érte, ha felhívhatnám az enyémet.
Nem tudod!?
Vonatbalesete volt, pont ezen a szakaszon. Nem élte túl.
És te azóta őrzöd itt a síneket?
Aha, muszáj.
Így kevésbé hiányzik mindig.
Sajnálom!
Kösz szépen.
Régóta nincs veled?
Tíz éve. Aznap úgy mentem el otthonról, hogy összevesztünk valamin. Emiatt sokat gondolkozom a megbocsátáson. Csalóka jelenség. Ha az ember azonnal teszi, akkor semmi súlya: a megbántott képtelen elhinni, és szívből megbocsátani. Viszont ahogy telik az idő, úgy lesz egyre természetesebbé az irgalom...
Mindig?
Nyilván nem mindig.
Vannak megbocsáthatatlan bűnök.
Nem kell, és nem is szabad mindig.
Nem kötelező senkinek.
Mondjuk én kurvára megbocsátanám, hogy akkor reggel rám szólt: ne cigizzek rántottakészítés közben...Most meg mit nevetsz?
Hát csak elképzeltem...bonyolult mutatványnak hangzik!
Persze, persze, pofátlan trükk volt.
Na és köztetek mi volt!?
Semmi konkrét, csak mentem a fejem után. Sok volt otthon a veszekedés, és én az első adandó alkalommal leléptem, ahogy tudtam. Tizennyolc voltam akkor.
Azóta nem?
Nem láttuk egymást.
Hazamennék a helyedben.
Megnézni mi lett abból a káoszból.
Ma reggelig biztosan éreztem magamban, hogy nem akarok visszamenni. Soha.
Hidd el, látszik rajtad, hogy fáj. Ha nem őt, hívj valaki mást, hogy érted jöjjön. Szarul nézel ki.
Vágom..
És bocs, hogy itt szipogok neked,
sosem szoktam.
Belefér.
Akkor kölcsönkaphatom a telód!?
Persze. Addig rágyújtok.
De itt leszek.
Köszönöm.
Csókolom a kedves anyukádat!
Őt hívom.
A nyelv miatt van!
Micsoda?
Hogy mennem kell.
Nem értem..
A magyar túlságosan szövevényes.
Nem vagyok őszinte miatta.
Döntésektől mentesen ködbe burkolom minden kijelentésemet.
Parttalan vagyok,
mármár áttetsző.
Mi van?!
Szarul érzem magam.
És a nyelv tehet róla?
Erre fogom. Nem tudom artikulálni a problémáimat, csak összevissza hebegek-habogok.
Ki fog tisztulni a kép!
Türelmetlen vagy.
Hát mert azt érzem, hogy én már évek óta csak valami nagy,bizonytalan mocsárban gubbasztok.
Rám telepedett, és így-úgy,de kitölt.
Az egész világ megállt, te meg itt indivializálod a helyzeted.
Nem tudod, milyen itt.
A családi fészekben.
Kényelmes futóhomok.
Hát menj el.
Nem megy. Mert bénítóan otthonos.
Ismerős a rozsda és a piszok.
Nem tudok segíteni, ha nem szeretnél segíteni magadon.
Hé, ne hagyj itt!
Meg szeretnék változni!
Esküszöm!
Nehéz elhinni azok után, hogy kimondtad: súlytalanok szavaid.
Arra szeretnék rájönni, hogy hogyan csináljak a szavakból tetteket!
Azt hiszem a tettek útján fogok rábukkanni magamra.
Erről nem lehet beszélni.
Miért?
Mert csinálni kell. Ha csinálod, amit kell, megérzed.
Megérted.
Azt hiszem én hülye vagyok az élethez.
Igazolod azzal, ha ilyeneket mondasz.
Miért gondolod ezt?
Mert hagytam, hogy valaki a szép szavakkal körém hálót szőjön,
nem szóltam, csak alig,
kis mukkanásokkal jeleztem, hogy nekem ez nem jó.
Nem tudja, mennyire fáj, amit tett. Mert, ahogy jött, úgy tűnt el.
Nyomtalanul.
Ne beszélj így, velem nem kell.
És légy hálás, amiért Vele vége lett.
De most nehéz!
Felismernem, azt, aki valójában vagyok.
Gyenge-bizonytalan gyereknek érzem magam.
Mondd el, mi bánt,
de felnőttként.
Hallgatlak.
Rendben!
De szólj rám, ha homályos!
Megpróbálok feketén-fehéren beszélni, mint ahogy ezen a lapon a tinta a van.
Szólni fogok.
Úgy érzem nem csináltam semmit az elmúlt időszakban.
Semmi olyasmit, ami tiszta szívből jött volna.
Ez mit jelent?
Mímeltem a munkát.
Nem lett rossz semmi, amit csináltam, de mindig hiányzott valami kulcsfontosságú:
önmagamat soha nem raktam bele.
Miért nem?
Nem láttam értelmét.
Gúnyolódsz! Mi van veled?
Kábé egész félévben a szobámban ültem.
Folytasd!
Akármibe is kezdtem, sosem voltam benne-benne. Tettem, amit tennem kellett, de nem gyakran voltam ott fejben és szívben is.
Ellébecoltam.
És az a legrosszabb, hogy egészen kényelmes lett ez a pangó állapot.
Motiválatlanságom cementté kövült.
Meg vagy hatódva a saját nyomorodtól!
Divatos manapság az önsajnáltatás, van, aki így próbálja felkelteni a környezete szimpátiáját, az állandó exkuzálással.
Pörögsz itt a semmin.
Kösz.
Akkor most lecsukhatom a számítógépemet?
Esküszöm, hogy ezután már tényleg elkezdenék élni..
Most is azt teszed.
Vedd észre.
Azt hittem más leszek
más leszel.
Nincs mit tenni, ezek vagyunk.
Mi legyen?!
Maradj csöndben.
Most, hogy már szabad vagy.
Némán indulj útnak.
Ne nézz vissza.
Megyek.